• Masszív, friss, lüktető – KILL DRUMS: új márka a budapesti parti-palettán. Érdemes ezt észben tartani, mert május 3-án lehengerlő lin-uppal debütál a széria az AKVÁRIUMban. Az első éjszakán két fenomenális egyéniséget is importálnak a DJ-pultba: SINISA TAMAMOVIC-ot és MLADEN TOMIC-t. A magyar virtust a honi elitalakulatból BUDAI, ANDREWBOY, MANIC N és SNILLOC képviseli, míg a Room 2-ban egy nem kevésbé forró hangulatú Aula Records Night várja a közönséget COLLECTIVE MACHINE és SLIDE vezényletével. A boszniai származású SINISA TAMAMOVIC a ’90-es években kezdett DJ-zni. 1999 óta kooperál honfitársával, MLADEN TOMIC-csal. Együtt szervezték szülővárosukban, Bosznia-Hercegovina második legnagyobb településén, Banja Lukában az őrületes hangulatú Urban Beat partikat, melyek pillanatok alatt kinőtték az ország kereteit. Közben megalapították a NIGHT LIGHT RECORDS-ot, melynek kiadványait szinte habzsolták Európa-szerte. 2011-ben helyezték át bázisukat Londonba, és azóta a brit partiélet legerősebb húzóerejévé váltak. Sinisa első vinylje még 2005-ben jelent meg, s mostanra több híres label is ott sorakozik a trófeái között, így pl. a Umek-féle 1605 Music Therapy vagy a Dubfire által igazgatott SCI+TEC Digital Audio. Talán sokaknak él az emlékeiben Sinisa Who We Are című trekkje, ami a Beatport Tech House chartján a negyedik helyig jutott, vagy a Waking Up, ami hasonlóan jól szerepelt a legnagyobb online zeneletöltő oldalon… MLADEN TOMIC szólókarrierje is legalább olyan gazdag babérokban, mint társáé: amerikai és európai turnékat, s a műfaj legjobb kiadóit tudhatja maga mögött (pl. Definitive Recordings, 1605, Terminal M, Loose, MKT, Rhythm Convert, stb.). Neki köszönhetjük egyebek közt a Before Sunset, a Lady In The House, a Filterize és a Physical Level című gyöngyszemeket. Tavaly márciusban a Beatport Top 100 csúcsát hódította meg a Siannal közös zene, a Front Pocket Nicole Moudaber-féle remixe. A dublini techno-mágus Octopus kiadójánál megjelent felvétellel végérvényesen feliratkozott a nemzetközi DJ-elit tabellájára. Idén januárban újabb bombát dobott ki a Suara címkéje alatt: a Techno Tools EP mind a négy trekkje a Beatport Techno Top 20-ban landolt. A magyar színeket képviselő BUDAI, az I Love Deep estek és kiadó feje a masszívabb hangzásokban is igazi klasszisnak számít. Szintén meghatározó a hazai DJ-arcképcsarnokban az Andrewboy-Manic N páros, az egykori hajógyári sziget ikonjai. Andrewboy a maga két aranylemezével és fonorgram díjával az egyetlen ilyen sikert elérő hazai DJ/producer, aki most a Kill Drums házigazdájaként áll majd a lemezjátszók mögé. Snilloc szintén nevezhető két lábon járó legendának két MAYDAY-himnusz társszerzőjeként, s új projektje, a Cross Nine Troll sikerei révén. Még arra is marad hely és alkalom, hogy bemutatkozzon az Aula Records, amit kis hazánk egyetlen M_NUS-os művésze, a koránál fogva ifjú cserkésznek számító Collective Machine és társa, a több mint másfél évtizede a szakmában ténykedő Slide alapított. A KILL DRUMS estek minden olyan partiarcnak kapóra jön, aki nem szeret a tánctéren unatkozni, és egy igazán masszív, igényes DJ-szettekkel teli éjszakára vágyik. Akvárium Klub Official Erzsébet tér, Budapest, Hungary, 1051 Zobrazit na mapě · Zobrazit trasu
  • Kill Drums - Página frontal
RA